Megoszlanak a vélemények a folytatásos franchise-okkal kapcsolatban. A kérdést eldönteni persze lehetetlen, hiszen születtek kiváló második, harmadik részek és persze sokszor keserítették meg ötlettelen folytatások az életünket. Szerencsére az Annabelle-Teremtés nem ilyen!
Bár a démoni baba csínytevéseiről forgatott első rész nézői és kritikusi oldalról is negatív visszhangot kapott, pénzügyileg szépen termelt. Ennek megfelelően James Wan producer be is ruházott a második etapra. Tökéletes döntésnek bizonyult, a szárnyait bontogató David F. Sandberg direktori székbe ültetése. A rendező a tavalyi Amikor kialszik a fény című popcorn horrorral már bizonyította, van benne fantázia.
A Démonok között világát szélesítő második Annabelle sztori tulajdonképpen semmivel sem nyújt többet, mint amire számítunk vele kapcsolatban. Az állandó rémisztgetést, a jól megkomponált paráztató jeleneteket, a szépen fényképezett és időnként tényleg váratlan eseményeket mind- mind jó ritmusban, szépen konstruálva tárja elénk a film. A történetről dióhéjban csak annyit, hogy Annabelle eredettörténetét ismerhetjük meg.Ez a címből is kiderül! Igazán nagy meglepetést talán nem okoz a történetvezetés, de azért a film végi felismerés élményével mégis megajándékozza nézőjét. Ez alapján pedig kijelenthető, hogy -bár Sandberg ismét egy megrendelésre készülő hidegrázós nyári horrort készített- ezúttal sikerült szintet ugrania és új életet lehelnie egy elbaltázott univerzum építési kísérletbe.
Aki szereti a horrort, kedveli az ötletes és látványos ijesztgetést és nem zavarja hogy egy horrorban viszonylag kevés a vér, akkor az Annabelle-Teremtés az ő nyári horrorja lesz. A gyerekszínészek pedig zseniálisak, le a kalappal!
Annabelle-Teremtés
10/8
AJÁNLOTT
Megjegyzések
Megjegyzés küldése