Aki unja már Batman történetét, vagy soha nem is szerette, ő is nyugodtan adhat egy esélyt ennek az egy órás rajzfilm verziónak. De komolyan! Egyrészt a film valóban nem túl hosszú, így nem is válik elcsépelt, unalmas, vagy épp elnyújtott mozivá. Flottul összerakott történet, frappáns, követhető cselekményszálakkal. A Batman sztorival kapcsolatban persze már nem is igazán várhatunk újdonságokat, mert már szinte valamennyi bőrt lehúzták a brand-ről. Ez a film éppen ezért a hangulatkeltésre helyezi a hangsúlyt, amihez a narrációs megoldás, a baljóslatú színek és maga a rajz adja meg a keretet. Ez egyáltalán nem gyermekeknek szóló rajzfilm, van benne erőszak, pszichés terror és ebből kifolyólag fájdalom is rendesen. Inkább a karakterek motivációjának megismertetésével és jellemrajzuk élesebb kontúrjainak felvázolásával igyekszik bővíteni a Batman mondakört, amely azért nem teljesen sikerül neki. Magára a cselekményre nem is érdemes szót vesztegetni, mert nagy vonalakban mindannyian ismerjük Bruce Wayne vagy Gordon felügyelő kapcsolatának alakulását. Itt egy- két új aspektussal azért bővül ez a viszony.
Magáról a kiadványról is jókat lehet mondani. A kép szép, a színek egyediek(érdemes figyelni a végefőcimre, ahol az egyes karakterek képregényes megjelenését is láthatjuk), a magyar szinkron a maga módján szintén teljesen rendben van. A lemezen található egy Macskanő rövidfilm is, amely elől úgy álltam fel, hogy de jó lenne ebből többet látni.
Összegzésként csak azt mondhatom, amit a címben is olvashattál: van új a nap alatt!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése