Igen, jól láttok. Íme egy film, amely jövőre lesz épp 30 esztendős. Azon lehet vitatkozni, hogy mennyire fogott rajta az a bizonyos vasfog- itt- ott talán igen-, de ennek a filmnek talán nem elsősorban a technikai megoldások jelentik az erejét. Szerencsére.
A Terminátor - A halálosztó című filmmel 1992-ben találkoztam először. Abban az évben, amikor gyakorlatilag már a második rész is elkészült. Akkoriban épp második osztályba jártam(általános) és reggel rendszeresen a szomszéd lányok vittek a suliba. Az egyik ilyen reggelen- szokás szerint- becsöngettem hozzájuk és míg készülődtek bepattintották nekem ezt a FILMET. Végignézni sajna az iskola miatt nem volt időm, de persze délután már jelentkeztem is a kazettáért a csajoknál. Azt hiszem a Terminátornak köszönhetem a sci-fi és a horror iránti érdeklődésemet. Schwarzeneggerről már előtte is hallottam valamit, de talán ez volt az első film tőle, amit egészében végignéztem, nyolc évesen.
A történet hihetlenül eredeti( egy gépet azért küldenek vissza a múltba, hogy megölje a robotok legfőbb ellenségének anyját, ezzel együtt pedig megakadályozza a még meg sem született ellenség győzelmét. A jó öreg retroaktív abortusz:)). A sztori sokak számára ismerős lehet, de mivel mégiscsak egy 30 éves műremekről beszélünk kicsit bogozzuk ki a szálakat! Sarah Connor egy egyszerű vidéki kislány, aki a zajos Los Angelesben próbál boldogulni. Egyik nap a munkában értesül róla, hogy névrokonát(akit nem ismer) megölték. A nap folyamán aztán a rendőrség két nyomozója figyel fel a névazonosságra, miután még egy Sarah Connor nevű nőt gyilkolnak meg. Sietve próbálják elérni történetünk női főhősét(Linda Hamilton), de nem sikerül nekik. Közben a nő a médiából értesül az újabb Connor gyilkosságról és félelmében ő hívja a rendőröket, akik be is azonosítják a bárt- ahol épp tartózkodik- és úton vannak, hogy védelembe helyezzék. A terminátor viszont előbb talál rá Sarah-ra és csaknem megöli, amikor egy rejtélyes alak siet a nő védelmére. Innentől tudatosul a nézőben, hogy a két égből pottyant idegen közül ki áll a jó és ki a rossz oldalon. Kezdetét veszi a hajsza, amely közben persze kiderül minden, ami ezt a remek filmet mozgatja: kik ezek az idegenek, miért és honnan jöttek, mi köze ehhez Sarah Connornak, miért kellet meghalnia a másik két nőnek és hogy megállítható- e a nagydarab gyilkológép? Ezek a kérdések mind választ kapnak, ha megnézitek ezt a klasszikust.
A Terminátor- A halálosztó vitathatlanul a három kedvenc filmem között van és szerintem mindig ott is marad. Sokáig a második rész volt nálam a favorit, de aztán rájöttem, hogy nem minden a csillogás. Az elavult technikának és a szinte nevetségesen kicsi forgatási büdzsének köszönhetően James Cameronnak a hatásokkal, a hagulattal kellett elérnie azt, amit a második részben is remekül hozott, de akkor már egy tisztességes méretű pénztárcával a zsebében. Azt gondolom, hogy rögtön látni fogjátok mire gondolok, mikor a Terminátor sajátos hangulatáról beszélek, elég csak megnézni a korabeli trailert.
A rendezőről Jame Cameronról elég, ha a munkái beszélnek: Terminátor 2- Az ítélet napja, Titanic, Avatar, csak hogy a három legnagyobb hatásu moziját említsem.
Linda Hamilton nagyon hitelesen alakítja a halálra rémült, ám fokozatosan megedződö űzött vadat.
Michael Biehn(Kyle Reese) játékára sem lehet semmi panasz. Nagyon jól sikerült kiválasztani egy olyan színészt a szerepre, aki nem egy izomagy, de rettentően szívós, vagy legalább elhísszük neki, hogy az. Ő egyébként nagy kedvence lett Cameronnak. Több filmjében szerepelt még abban az időszakban( A mélység titka, A bolygó neve: halál).
Arnold Schwarzeneggerről pedig ezen a blogon vagy jót, vagy semmit(csak néha rosszat).Őt mindig is divat volt kritizálni, de amit elvállalt az vitathatatlanul mindig világsiker lett. Különösen igaz ez a kijelentés erre a filmre, ahol a rendezővel közösen tökéletesen kihasználták testi adottságait és még az is kapóra jött, hogy erős akcentusa miatt jobb, ha meg sem szólalt. Valahogy így születnek a gyilkos kiborgok.
Na tessék, már megint ott tartok, hogy záros határidőn belül elő kell vennem ezt a filmet és kb. ezredszer is meg kell, hogy nézzem. Remélem minél többen tesztek így ti is, addig is ne feledjétek: nem minden az, aminek látszik, kiváltképp nem az élő szövet a fémvázon.
A legközelebbi viszont látásig kívánok tiszta lejátszófejeket és batár hangzást!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése